2009. augusztus 16. – Évközi 20. vasárnap   

Evangélium:

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidók sokaságához: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!”
Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,50-59

Elmélkedés:

Otthoni kenyér
Abban az időben, amikor elmélkedéseink főhőse, Eszter még általános iskolába járt szülővárosában, az iskola és a családi házuk között félúton nyílt egy pékműhely. A műhely egy pincehelyiségben volt, amelynek kis ablakai az utcára nyíltak, s ennek köszönhetően a kislány az iskolából hazafelé tartva meg-megállt az ablakoknál, s megfigyelte a pékek munkáját. Talán nem is a látvány tetszett neki a leginkább, hanem a kellemes illat. Eszter hamar beleszeretett a friss kenyér illatába, ahogy családja is a finom kenyér ízébe. Ettől kezdve mindig csak onnan vásároltak kenyeret, s annak beszerzése Eszter mindennapi feladata lett. Az általános iskola befejezése után Eszter egy távoli város gimnáziumába került, ahonnan nem járhatott haza minden hétvégén, csak a nagy ünnepekkor. Elsős gimnazista korában már nagyon várta, hogy karácsonyra hazamehessen. Ez volt az első hazautazás. A többórás út után fáradtan, nagyon-nagyon éhesen, mégis mosolyogva indult haza az ismerős házak között. Már három hónapja nem volt idehaza, de most sem érezte magát igazán otthon. Valami hiányzott neki az otthonlét érzetéből. Egyszer csak megérezte a jól ismert kenyérillatot. Mindjárt be is tért a kis boltba, s megmaradt néhány forintján vett magának egy darab kenyérlángost. Az otthon íze azonnal átjárta testét-lelkét.

Azért meséltem el történetét, mert bizonyára sokan gondoljuk azt, hogy az otthonlét érzéséhez hozzátartozik az otthoni kenyér illata és íze. Eszter valójában nem a testi éhségét akarta csillapítani, hanem végre otthon akarta érezni magát, és ehhez elég volt egy darab friss kenyér.

Sokan rendszeresen részt vesznek a vasárnapi szentmisén, mégsem tekintik otthonunknak a templomot. Úgy érzik, hogy valami hiányzik számukra ahhoz, hogy igazán jól érezzék itt magukat, de nem tudják megfogalmazni, hogy mi okozza ezt a hiányérzetet. Pedig könnyű volna kitalálni! Egy darab megszentelt kenyér, egy parányi Krisztus testévé átváltoztatott kenyér, ez teszi a templomot otthonunkká és a vasárnapi szentmisét igazi ünneppé. A Jézussal való bensőséges találkozás a szentáldozásban hiányzik sok-sok ember számára. A szentmisére ugyanis nem azért jövünk el, hogy megnézzük mit tesz a pap és meghallgassuk prédikációját. Jézus ennél sokkal többet szeretne. Nagy ajándékként önmagát akarja nekünk adni.

A mai vasárnap evangéliumában többek között ezt olvastuk: „Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne” – mondta Jézus (Jn 6,55-56). A mi Urunk tehát nem azt kéri, hogy külső szemlélői legyünk annak a csodálatos pillanatnak, amikor a kenyér, az ostya átváltozik az ő testévé, illetve a bor átváltozik az ő vérévé, hanem meghív minket az áldozatban való aktív részvételre, a vele való találkozásra. A szentmise első része, az ige liturgiája azt a célt szolgálja, hogy elvezessen miket az oltárhoz, azaz a Kenyér asztalához és felkészítsen minket a szentáldozásra.

A szentmisében az átváltoztatás eseményéhez közeledvén a pap felszólítja a jelenlévőket: Emeljük fel szívünket! És a közösség ezt válaszolja: Felemeltük az Úrhoz. Legalábbis ezeket a szavakat mondjuk a szánkkal. De valóban felemeljük a szívünket? Valóban Isten közelébe szeretnénk kerülni? Valóban óhajtjuk a Jézussal való találkozást a szentáldozásban? Ha nem élünk a szentáldozás lehetőségével, aligha igaz, amit mondunk.

Befejezésül térjünk még vissza Eszterhez, akit útközben megette az utolsó pénzén vett kevéske kenyeret. Otthon az egész család és az asztalon egy egész friss kenyér várta már. A közösen elfogyasztott kenyérben megérezte a családi szeretet ízét. A szentmisében is pontosan ez történik, hiszen Krisztus teste és annak vétele családias közösséggé kovácsol minket. A szentáldozás egyrészt azt jelenti számunkra, hogy kifejezzünk hitünket, hogy Krisztus valóságosan jelen van a kenyérben, másrészt kifejezzük, hogy az ő közösségéhez, az Egyházhoz tartozunk. A vasárnap megszentelése nem merülhet ki a pihenésben, a kikapcsolódásban a szórakozásban! A keresztény ember számára a vasárnap az Istennel való találkozás napja, amikor a szentmisén a tanítás hallgatásával és a szentáldozással megújítjuk életünket Krisztusban.

Imádság:

Üdvözlégy, Jézus Krisztusomnak, Uramnak és Megváltómnak legszentebb és valóságos teste, aki Szűz Máriától, a legtisztább szűztől születtél, akit érettünk ártatlanul megkínoztak, s a keresztfán égi Atyádnak feláldoztak. Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig.

---

2009. augusztus 15. – Szombat, Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony) 

Evangélium:

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés:

A remény asszonyára tekintve
Néhány esztendővel ezelőtt egy család kísérőjeként volt szerencsém eljutni a világ egyik legnagyobb Mária-kegyhelyére a Franciaországi Lourdes-ba. Az ott töltött napok során többször volt lehetőségem arra, hogy egymagam imádkozzam végig a rózsafűzért, mégpedig nem is csak egyet, hanem egyfolytában mind a négyet. A Rózsafüzér Királynéja bazilikában az egyes titkokat megjelenítő oltárok előtt végighaladva először az örvendetes titkokat, majd a világosság titkait imádkoztam, amelyeket éppen egy évvel korábban vezetett be II. János Pál pápa. Ezután a fájdalmas olvasó következett, majd végül a dicsőséges szentolvasó titkai, amelyek Mária mennybevételével és mennyei megkoronázásával záródnak. Az imádság végére érve megértettem, hogy így, az ő mennybe jutásával kerek a Szűzanya élete. Az ő mennyei megdicsőülése csak akkor érthető meg igazán, ha egész életét szemléljük. Ha átelmélkedjük életének eseményeit (például a rózsafüzér imádkozásával), akkor egyáltalán nem tűnik furcsának számunkra, hogy felvétetett a mennyországba. Mária egész élete ugyanis oly szorosan kapcsolódott fiának, Jézusnak az életéhez, hogy lehetetlen volna, hogy ezt a szeretetkapcsolatot a halál vagy bármi más megszakítsa.

A mai napon Jézus édesanyjának, Szűz Máriának a mennybevitelét ünnepeljük. Az erről szóló katolikus hittétel, amelyet XII. Piusz pápa 1950. november 1-én ünnepélyesen kihirdetett, így szól: „A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, földi életpályája befejezése után testestől, lelkestől felvétetett a mennyország dicsőségébe”. Fontos megkülönböztetés, hogy Mária nem a maga emberi erejével jutott el a mennybe, hanem a mindenható Isten dicsőítette őt meg azzal, hogy felvette őt a menny dicsőségébe. A hittétellel kapcsolatban azt is fontos még megjegyeznünk, hogy ez a megfogalmazás: „földi életpályája befejezése után”, nem kívánja eldönteni vagy lezárni azt a kérdést, hogy vajon miként fejeződött be Jézus édesanyjának földi élete. Az elmúlt évszázadok során mindvégig nyitott kérdés volt, hogy Mária meghalt-e, mint minden ember, a halálba szenderült-e, vagy csodás módon távozott emberi világunkból. A hitigazság harmadik fontos eleme pedig arról szól, hogy a mennyei megdicsőülés mind Mária lelkére, mind az ő testére vonatkozik.

Szűz Mária mennybevételének ünnepe az ég felé emeli tekintetünket, mégpedig nem csak jelképesen, hanem valóságosan is. Az elmúlt napokban és hónapokban számos dolog kényszerített minket arra, hogy a földre szegezzük tekintetünket. Magunk előtt látjuk azokat az embertársainkat, akik az elmúlt időszakban veszítették el állásukat és hiába próbálnak új munkahelyet keresni. Szinte teljesen elveszítették reményüket és elkeseredettek, mert tudják biztosítani családjuk megélhetését. És mindannyian megdöbbenünk a napvilágra kerülő súlyos igazságtalanságokon: miközben családok ezrei szegényednek el és egyre nehezebb számukra a megélhetés, egyesek százmilliókkal tömik zsebüket. És igazságtalannak tartjuk azt is, hogy a gazdasági világválságra hivatkozva a bankokban eltűnik a kisemberek kevéske megtakarítása, miközben ugyanezek a bankok milliárdos állami segélyeket kapnak. És igazságtalannak tartjuk azt is, hogy az évtizedekkel korábban napjainkra ígért szebb jövő még mindig nem érkezett el. A szólás szerint három a magyar igazság. Most már inkább azt mondhatjuk, hogy három a magyar igazságtalanság, de inkább több is, mint három.

Egyszóval a mindennapi gondok és küzdelmek, az igazságtalanságok megtapasztalása arra késztet minket, hogy elkeseredetten, lehajtott fejjel nézzük a földet. A mai Mária-ünnep azonban reményre ad okot. 2000 esztendővel ezelőtt a názáreti leánynak is lett volna oka az elkeseredésre, de ő szilárdan hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki. És ez a hit reményt adott neki és erőt nyújtott számára ahhoz, hogy Istentől kapott hivatását teljesíteni tudja.

Figyeljünk csak oda Isten üzenetére, ígéretére! Nagyszerű dolgokat tett Isten, lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. A megdicsőült Szűzanyára, a remény asszonyának életére tekintve szilárdan hiszem, hogy ez az isteni ígéret be fog teljesedni a mi életünkben, ahogy beteljesedett Mária életében is. A nehézségek ellenére is vagy talán éppen a nehézségek miatt emeljük bátran tekintetünket az ég felé! Isten jósága fel fog karolni minket. Éltessen bennünket ennek reménye!

Imádság:

Ó, Mária, irgalmasság Anyja, tekints mindannyiunkra, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse, hogy az ember le ne tévedjen a jó útjáról, el ne veszítse bűntudatát, gyarapodjék reménye Istenben, aki gazdag az irgalomban, szabadon tegye jó cselekedeteit, melyeket Ő előre elrendelt, és így egész életével Isten dicsőségének dicsérete legyen.
II. János Pál pápa

---

2009. augusztus 14. – Péntek      

Evangélium:

Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.”
A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.”
Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!”
Mt 19,3-12

Elmélkedés:

Jézust a válással kapcsolatban kérdezik, ő viszont a házassággal kapcsoltban válaszol. A kérdezők saját álláspontjuk igazolására elegendőnek tartják, ha a mózesi idők óta tartó, több évszázados hagyományra hivatkoznak, Jézus viszont még régebbi időkig megy vissza és a Teremtő Isten szándékára hivatkozik. A feleletből világosan kiderül, hogy az emberi engedékenység nem helyezhető az isteni terv elé. A biblia tanítása szerint a teremtés művét Isten azzal fejezte be, hogy a saját hasonlatosságára megteremtette a férfit és a nőt, s meghívta őket a teremtés tökéletesítésére, az élet továbbadására. A férfi és a nő szereteten alapuló kapcsolata tehát a Teremtő megdicsőítése és az élet szolgálata. A válás, a házastárs elhagyása olyan bűn, amely megakadályozza e kettős cél megvalósítását.

Imádság:

Akiket az Úr meghívott asztalához, igyekezzenek tisztán és szépen élni, és fussanak a bűntől! Legyenek a föld sója és a világ világossága, amit Krisztus Jézus nemcsak apostolainak és tanítványainak kötött lelkükre, de követőinek is.
Kapisztrán Szent János

---

2009. augusztus 13. – Csütörtök     

Evangélium:

Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.

Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra.
Mt 18,21–19,1

Elmélkedés:

Az a tény, hogy Isten mindig kész megbocsátani az embernek, azt igazolja, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. Az isteni szeretet és irgalmasság akkor válik bennünk a leghatékonyabbá, ha egyértelműen elfordulunk az elkövetett bűnöktől, megbánjuk és megvalljuk azokat, miközben elhatározzuk, hogy a jó útra térünk. Bűneinkkel nem csak Isten tudjuk megbántani, hanem embertestvéreinket is. De itt is érvényes, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. Az általam gyakorlandó szeretetnek is erősebbnek kell lennie a másik ember által elkövetett bűnnél. Ugyanakkor az embertestvérem által gyakorolt és megbocsátásban megnyilvánuló szeretetnek is erősebbnek kell lennie az én bűnömnél. Az isteni irgalom megtapasztalása minket is a megbocsátásra nevel.

Imádság:

Istenünk: Jézus, a Te Fiad megígérte nekünk az Igazság Lelkét. Add, hogy örökre velünk maradjon a Vigasztaló! Add, hogy parancsaid által megismerhessük az élet útját. Kérünk, add, hogy legyen mindig erőnk, befogadni az Igazságot. Add, hogy ellenállhassunk a hazugság minden csábításának. Add, hogy teljesítve a Te parancsaidat szeretetedben éljünk, és velünk legyen mindig az Igazság Lelke.

---

2009. augusztus 12. – Szerda     

Evangélium:

Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy „kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot”. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Mt 18,15-20

Elmélkedés:

A testvéri figyelmeztetés fokozatos módjáról ad tanítást a mai evangéliumban. Jól értjük a mi Urunk szavait, mégis, amikor a gyakorlatban próbáljuk azt megvalósítani, nehézségekbe ütközünk. Hiába igyekszünk szeretettel figyelmeztetni embertársunkat az általa elkövetett bűnre, sokan inkább megsértődnek, mintsem belássák hibájukat. Igen, mert az ember könnyebben keresi másban a hibát, mint önmagában. Így vannak ezzel mások is, és bizonyára mi magunk is. A testvéri figyelmeztetésről, mint a jobbítás eszközéről azonban mégsem szabad lemondanunk. Tapintatosság, türelem, bizalom és őszinteség szükséges ahhoz, hogy bárkit is a javulás útjára vezessük, amely sosem lehet külső kényszer eredménye. Ha az illető belső késztetést érez az általunk javasolt és megélt útra, akkor hasznossá vált a testvéri figyelmeztetés.

Imádság:

Istenünk, áraszd ki ránk a Vigasztaló Lelket, aki elvezet minket a teljes igazságra. Jézus boldognak mondta azokat, akik békességet teremtenek. Kérünk, add, hogy részünk legyen Krisztus békéjében, amely más, mint amit a világ adhat. Add, hogy mindig figyelhessünk Jézusra, és Őhozzá igazítva életünket békességben élhessünk. Kérünk, Urunk, adj nekünk békét!

---

2009. augusztus 11. – Kedd       

Evangélium:

A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül!
Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,1-5. 10. 12-14

Elmélkedés:

Szent Lukács evangéliumának elején Jézussal ismerkedhetünk meg, aki gyermekként megszületve érkezett emberi világunkba, s akit szokásoknak megfelelően a gyermeket Istennek ajánlották. Az evangélista azt is bemutatja Jézus gyermekségtörténetében, hogy elfogadja földi szüleit és engedelmeskedik nekik, ugyanakkor tudatában van annak, hogy a mennyei Atya gyermeke. A mai evangéliumban Szent Máté írásából egy későbbi jelenet tárul elénk, amikor a tanító Jézus a gyermekeket állítja példaképként a felnőttek elé. A gyermeki lelkület amiatt követendő példa, mert a gyermek engedelmessége szülei iránt annak példája, hogy miként engedelmeskedik a keresztény ember Istennek.

Imádság:

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget. Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket. Add, hogy e világ zűrzavarában Téged hirdethessünk az aggódóknak, Téged, aki ma is megszólítasz minket: Ne féljetek!

---

2009. augusztus 10. – Hétfő         

Evangélium:

Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”
Mt 17,22-27

Elmélkedés:

Egy csodás eseményről olvashatunk a mai evangéliumban. Jézus utasításokat ad Péternek arra vonatkozóan, hogy miként járjon el az adó megfizetésével kapcsolatban, s bár az apostol első pillanatban furcsának tarthatta, hogy valóban pénzt fog találni a hal szájában, mégis megteszi a kérést. Itt mégsem az evangéliumok jellegzetes csoda elbeszéléséről van szó. hiszen magának a tényleges csodás eseménynek a leírása nem szerep

Oldal: Napi evangélium, elmélkedés, imádság
Fülöp Menyhért plébános - © 2008 - 2024 - fulopmenyhert.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat