Fülöp Menyhért plébános

Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

2009. augusztus 30. – Évközi 22. vasárnap   

Evangélium:

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

Elmélkedés:

Mi van bennünk?
Egykor bencés tanárom mesélte, hogy egy alkalommal meglátogatott egy iskolát, s ottléte során nem csak a pedagógusokkal ismerkedett meg, hanem a gyerekekkel is találkozott. Miután az egyik osztályban hosszasan elbeszélgetett a tanulókkal, s éppen búcsúzni készült, egy Eszter nevű kislány – lám, nem csak nekem vannak ilyen nevű ismerőseim – odament hozzá, és egy gyönyörűen becsomagolt, arany szalaggal átkötött kis dobozkát nyújtott neki ajándékként. A tanár ösztönösen megkérdezte: „Mi van a csomagban?” Eszter a legnagyobb nyugalommal ezt válaszolta: „Nincs benne semmi.” Aztán amikor észrevette a tanár meglepődését, büszkén hozzátette: „De én készítettem.”

A történet azért jutott eszembe, mert a mai vasárnap evangéliuma azt a kérdést feszegeti, hogy mi van az emberben? Mi lakik bennünk? Jézus is a belső dolgokra, a bennünk lakó dolgokra szeretné irányítani a figyelmünket. Mert Isten számára tényleg nem fontos, hogy milyen a külsőnk, milyen a csomagolásunk, milyen díszcsomagolásba burkoljunk magunkat, hogy elrejtsük igazi énünket mások elől. Isten a szívünk mélyére néz, s jól tudja, hogy mi lakik a lelkünk mélyén.

Az évszázadok során kialakult filozófiák és világnézetek különféleképpen vélekednek az emberről. Más és más az ember-képük. Létezik olyan elképzelés, amely az embert tulajdonképpen egy géphez hasonlítja. Ezek szerint az emberben mindenféle változás és fejlődés külső hatásokra megy végbe. A kívülről jövő, s általunk befolyásolhatatlan körülmények, élmények és hatások alakítják az embert. Úgy is mondhatnánk, hogy nincs bennünk semmi, mindent magunknak kell megcsinálnunk annak megfelelően, ahogyan ezt a körülmények engedik.

Egy másik elképzelés szerint az ember egy jól beprogramozott és finoman beállított biológiai szerkezet. Van bennünk valami, de ez sokszor kiismerhetetlen. Belső törvények, ismeretlen benső mélységben rejlő szabályok, mértékek szerint élünk, amelyeket csak részben tudunk szabályozni. Úgy vagyunk megalkotva, hogy emberi képességeink, tulajdonságaink határozzák meg alapvetően életünket, s ettől nem nagyon tudunk eltérni.

Egy harmadik elgondolás szerint, amely talán a legemberibbnek tűnik, az emberben inkább lehetőségek vannak, amelyeket belső képességeink segítségével kötelesek lennénk kibontakoztatni, de a különféle külső erők megakadályoznak minket ebben. Tehát a fejlődésre lennénk hivatottak, de környezetünk sokszor lehetetlenné teszi, meggátolja ezt. Bizonyára ebben is van igazság, hiszen nap mint nap tapasztaljuk, hogy terveink, elképzeléseink minden igyekezet ellenére akadályokba ütköznek, s megvalósításuk lehetetlenné válik. Az emberről alkotott elgondolások tehát egészen különböznek. Vagy nincs bennünk semmi, vagy minden megvan bennünk, vagy csupán lehetőségek rejlenek bennünk.

Jézus is éppen arra kíváncsi, hogy mi van bennünk. A szentírás egyik legérdekesebb jelenete az, amikor kiűzi a jeruzsálemi templomból a kereskedőket és a pénzváltókat (Jn 2,13-25), majd pedig a húsvéti ünnepek alkalmával csodákat tesz a városban. Ezen rendkívüli jel és más csodák láttán egyesek hittek benne, míg mások elutasították. A jelenet a következőkkel zárul: „Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben” (Jn 2,24-25). A mai evangélium pedig mindazon rossz tulajdonságok konkrét felsorolásával zárul, ami az emberben lakik. Az Isten rólunk, emberekről alkotott képe ezzel még nem teljes, hiszen annak köszönhetően, hogy az ő képmására vagyunk teremtve, számos jó tulajdonság van bennünk. Az a tény, hogy Isten képmását hordozzuk magunkban és magunkon azt is jelenti, hogy nem önmagunkért élünk, hanem Istenért. Azt nevezzük bűnnek, amikor önmagunkért élünk, s nem gondolunk Istenre. De nem kötelező nekünk a bűnök útján járnunk. Van számunkra más lehetőség is, szívünk megtérésének lehetősége, amely új úton indít el minket, hogy olyanná váljunk, amilyennek Isten megálmodott minket, elképzelt minden embert. Ő ugyanis a bensőket nézi, s a szívünkben lakó jót látja. Emberi fejlődésünk lehet önmegvalósítás, de lehet az isteni kegyelem által végbement lelki újjászületés is. Jézus példája talán segíthet a választásban. Az ő kereszthalála nem önmegvalósítás, hanem önfeláldozás. Életét a mennyei Atyának adja, mintha csak ezt mondaná: „Nincs bennem semmi. De Atyám alakított ilyenné.” Talán ehhez hasonlót mondhatunk el mi is, ha életünket Isten és az emberek szolgálatára szenteljük. Így válik igazi értékké, s ajándékká életünk, amelyben talán nincs is semmi, mint ahogy Eszter díszdoboza is üres volt. Engedjük, hogy Isten keze alakítson minket, s akkor ez az átalakulás nem felszínes csomagolás lesz csupán, hanem szívünket átformáló megtérés.

Imádság:

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 33
Tegnapi: 22
Heti: 250
Havi: 932
Össz.: 618 886
Oldal: Napi evangélium, elmélkedés, imádság
Fülöp Menyhért plébános - © 2008 - 2018 - fulopmenyhert.hupont.hu